Világraszóló
Bajnokaink

Interaktív kiállítás

2021. JÚLIUS 21. - OKTÓBER 10. / MILLENÁRIS

Hasznos információk

177 mesés győzelem

Info Szekció Kép

177 mesés győzelem

A sportot az egyéni teljesítmény és a közösségi, szurkolói élmény együtt emeli föl. Éljük át közösen hazánk legsikeresebb olimpiai sportágainak felejthetetlen pillanatait!

Az egyedülálló, interaktív kiállításon főszerepet kapnak a kiemelkedő sportolók, kivételes sportteljesítményeik és a sport közösségformáló ereje.

A kiállításról

Mai mesés
győzelem

Mai mesés
győzelem

Növényi Norbert
Budapest, 1957. május 15.

Az egykori válogatott birkózó, id. Növényi Norbert nem tervezte, hogy a fiából is birkózó legyen, de úgy alakult, hogy nevelési okokból magával vitte Norbit is az edzésre. A szakma először akkor kapta fel a fejét az ifjabb Növényi teljesítményére, amikor az 21 évesen már ott tartott, hogy kétvállal legyőzte a müncheni bajnok Hegedűs Csabát.

Ismerd meg a történetet

“Bajnok vagyok, az is maradok”

Risztov Éva Egerszegi Krisztina varázsának köszönheti, hogy elindult az úton, amely végül elvezette őt gyerekkori álma beteljesítéséhez, az olimpiai bajnoki címhez. Mindez 2012-ben történt Londonban: ez Magyarország első nyílt vízi úszásban elért címe. Risztov a Hyde parkban nyert, húsz évvel az után, hogy megfogalmazta élete vágyát. „Bajnok vagyok, az is maradok” – mondta utána 2016-ban, a […]

Egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison

A megújuló, idén 20 éves Millenárison Világraszóló Bajnokaink – 177 mesés győzelem címmel magyar olimpiatörténeti kiállítással várja látogatóit október 10-ig. Az Üvegcsarnokban rendezett tárlat több mint 300 ikonikus tárgyat mutat be, köztük 71 aranyérmet, zászlókat, diplomákat, a győzelmekhez kapcsolódó személyes tárgyakat, sporteszközöket, amelyek egyszerre egy térben soha nem voltak még láthatók. A több generációt egyszerre […]

Olimpiai ritkaságok a Millenárison

Az idén 20 éves, megújuló Millenárison, Világraszóló Bajnokaink címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílik 2021. július 21-én. Az interaktív, folyamatosan megújuló rendezvény emléket állít bajnokainknak és az eddigi olimpiákon szerzett 177 magyar aranyéremnek.

Relikviák testközelben

Kellemes borzongás tölt el, amikor egy fontos esemény mementójával találkozhatsz? Mindenképp érdemes követni a Világraszóló Bajnokaink kiállítást, ugyanis minden héten más, különleges sportolói relikviával készülünk. Megnéznéd Kolonics György kenuját, a Liu testvérek korcsolyáit, Keleti Ágnes aranyérmeit? Ez csak pár azok közül a legendás emlékek közül, melyek még különlegesebbé teszik az olimpiai időszakot a Millenárison.

Igaly Diána kabalája

Igaly Diána családja ritka ereklyéket bocsátott a kiállítás rendelkezésére. Az 56 évesen elhunyt bajnoknő Athénban szerzett aranyérmén kívül látható a bajnoknő melegítője, a lövészmellénye és szerencsehozó kabalaállatkája is, amely versenyről versenyre kísérte és amely szintén lövészmellényt viselve izgulta végig Diána versenyeit. 

Kolonics győztes hajója

A  tragikus sorsú Kolonics György olimpiát megjárt, győztes hajóján kívül a közönség találkozhat a kenukirály két eredeti olimpiai aranyérmével (1996, 2000) is. Ez azért is számít ritka alkalomnak, mert a család rendszerint csak másolatokkal járul hozzá az érmek bemutatásához. Ez esetben viszont kivételt tettek, hogy segítsenek a szurkolóknak ismét átélni a teljes élményt.

Bajnokok szélesvásznon

A filmtörténet néhány legendás sporttematikájú műalkotásával és meglepetésvendégekkel vár téged mozink. A filmklubban vetítéseket beszélgetés követi, ahol szakértők és sportolók csatlakoznak hozzánk.

Vitray Tamás Vitray Tamás

Gyere Egérke,
gyere kicsi lány!

Vitray Tamás
Információ ikon

A kiállítást a hatályos kormányrendelet alapján védettségi– és arcképes (személyi, jogosítvány vagy útlevél)- igazolvány együttes bemutatásával, vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják a 18 év felettiek.

Kiskorú látogatók, védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a kiállításon, kivéve azon 16-18 éveseket, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül kívánják megtekinteni a kiállítást.

A programon az érvényes járványügyi szabályok betartása kötelező.

A Tovább gomb megnyomásával elfogadod, hogy a kiállítás érvényes belépőjeggyel, és a lenti szabályok betartásával együtt látogatható.

Jegyvásárlás
Close