Deprivus - Bozsik Yvette Társulat - Millenaris
Jegyek
Jegy I. lejárt
2021. 10. 14-ig
3 500 Ft
Jegy II. lejárt
2021. 10. 14-ig
4 100 Ft
Helyszín
Nemzeti Táncszínház

A Deprivus egy fiatal pár világába tekint, akik épp beköltöznek első közös lakásukba, de a boldogság mellé egy házsártos szomszéd is párosul. Ezen a drámai és komikus kapcsolaton keresztül láthatjuk, hogy a fiatalok életére, akik még nyitottak a világra és az emberi kapcsolatokra, miképpen nyomja rá bélyegét az idő, és az ezalatt bekövetkező külső negatív nyomások. Ezen hatások a fiatal szerelmeseket nem csupán az emberi kapcsolataik és a külvilág iránti befogadókészségük elvesztése felé sodorják, de még egymás iránti kötődésük megromlását is előidézik.

A Deprivus azt mutatja be, hogy a kor és a külső erők felülkerekedése hogyan képes megfosztani az embereket immateriális javaiktól, és miképpen válnak a tömegben magányossá.  

Előadják:
Darabont Áron
Hortobágyi Brigitta
Vati Tamás
Hasznos Dóra
Samantha Kettle
Aradi Zsolt
Bali Boglárka
Bujdosó Anna
Gombai Szabolcs
Tóth Rebeka
Krizsán Dániel

Zene: Krizsán Dániel, Krizsán Dávid, Erdős Attila
Díszlettervező: Hortobágyi Brigitta, Vati Tamás
Jelmeztervező: Hortobágyi Brigitta
Fénytervező: Pető József
Művészeti vezető: Bozsik Yvette
Rendező-koreográfus: Krizsán Dániel

Támogatók: EMET, NTSZ, MMA

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

További hasznos infók

Megközelítés

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

A Millenáris pár perc sétával elérhető a Széll Kálmán tér, Széna tér, Mechwart liget irányából. Ezeken a közlekedési csomópontokon számos busz, metró, villamos, valamint éjszakai busz közlekedik, további több Bubi dokkoló is található ezeken a tereken.

Metró: M2

Villamosok: 4, 6, 17, 56, 56A, 59, 59A, 59B, 61

Buszok: 5, 16, 39, 91, 128, 129, 139, 149, 155, 156, R158, 191, 291 Éjszakai járművek: 6-os villamos, 916, 922, 956, 960, 990

Autóval: A Millenáris területén két mélygarázs is üzemel, amelyek a Kis Rókus utca felől közelíthetőek meg.

Mélygarázs
Jegyek
Jegy I. lejárt
2021. 10. 14-ig
3 500 Ft
Jegy II. lejárt
2021. 10. 14-ig
4 100 Ft
Jegyek 3 500 Ft-tól!
Részletek